" "

K(l)imaxolt karácsony

Mindezidáig azt hittem, a karácsonyi készülődés izgalmai miatt nem alszom ki magam mostanság. Végül is jellemző rám, hogy az ünnep előtt minden évben szorongok: például amiatt, hogy minden ajándékot időben beszerezzek. Vagy hogy nehogy kifelejtsek valakit az ajándékozandók listájáról, aztán a végén ott álljak talpig szégyenben, amikor az illetőtől én kapok ajándékot, de semmit nem adok neki cserébe…

Kialvatlan készülődés

Csakhogy, éppen az efféle izgalmakat megelőzendő, az idén jó korán megírtam a listáimat, és gyakorlatilag már december elejére az összes meglepetésemet beszereztem. Azaz mostanra készen is lettem a karácsonyi ajándékvásárlással. Sehogy sem értettem tehát, miért nem vagyok képes még mindig rendesen kialudni magamat éjszakánként.

Ha klimax, akkor orbáncfű

Aztán ahogy kapcsolgattam a hétvégén a tévét, az egyik csatornán egy egészségmagazinban azt magyarázták, hogy a klimax idején, vagyis a magam korabeli nőknél a csökkenő nőihormon-szint könnyen okozhat alvászavart. És nem ám csak abból lehet gond, ha valaki nem alszik eleget: az alvás minősége ugyanolyan fontos ahhoz, hogy az ember lánya reggelente valóban kipihenten pattanjon ki az ágyból. A tévés szakértő többek között az orbáncfüvet ajánlotta az ilyen „klimaxos” alvásproblémák ellen. Picit lelkiismeret-furdalásom támadt, hiszen én korábban használtam ezt a gyógynövényt klimaxos hangulatingadozásokra, viszont egy ideje felhagytam vele, mert azt hittem, már nincs rá szükségem, hiszen olyan kiegyensúlyozott vagyok, hogy ihaj…

alvászavar_karácsony_előtt

Bevált gyógyszer karácsonyra is

Karácsonykor jön haza a lányom Londonból, és még csak az kéne, hogy az anyukáját karikás szemű, kialvatlan, nyűgös vénasszonyként lássa viszont! Ideje lesz előszednem az én régi jó, orbáncfűtartalmú klimaxbogyómat!

Ez is érdekelheti:

KLIMAXOS MIKULÁSCSOMAG

KLIMAXOS MIKULÁSCSOMAG

Azt hiszem a Sári meg én a lelkünk mélyén örökre gyerekek maradtunk, amit mi sem bizonyít ékesebben, mint hogy Mikuláskor mindig meg szoktuk lepni egymást. Tavaly például egy cuki hűtőmágnes-Télapót...

bővebben
Ötvenesen fiatalosan

Ötvenesen fiatalosan

Nemrég rádöbbentem, hogy tulajdonképpen már évek óta nem vettem fel magas sarkú cipőt. És vajon miért nem? – tettem fel a kérdést magamnak a hétvégén, betévedvén egy cipőboltba. A „betévedés” persze...

bővebben
Kutyasétáltatás és klimax

Kutyasétáltatás és klimax

KUTYASÉTÁLTATÁS ÉS KLIMAX  Amióta a lányom kiköltözött Angliába, és gyakorlatilag egyedül maradtam a lakásban, Sári barátnőm egyre csak rágja a fülemet, hogy szerezzek magamnak egy kutyát, hogy ne...

bővebben
" "