Változókor-blog

Klaudia bejegyzése: Egy hónap zöldségeken

A barátnőim máris csodabogárnak tartanak, amiért az idén csatlakoztam a „veganuary” kezdeményezéshez. Ez annyit jelent, hogy januárban, vagyis ebben az egy hónapban egyáltalán nem fogyasztok húst, illetve állati eredetű ételeket. De szó nincs róla, hogy emiatt egyik napról a másikra vegánná változtam volna! Mindössze szeretném kipróbálni, hogyan hat az egészségemre, ha átmenetileg csak növényi élelmiszereket eszem.

Na jó, hazudnék, ha letagadnám, eredetileg azért vállaltam a vegán kihívást, mert a húsmentes étkezésre egyfajta fogyókúraként is gondoltam. Csakhogy az időközben elolvasott rengeteg cikk és egyéb szakirodalom meggyőzött, hogy automatikusan senki nem fog lefogyni csak attól, ha nem eszik húst. Abban viszont továbbra is bízom – illetve már érzem is! –, hogy jobb lesz a közérzetem, sőt a bőröm is szebb lett, amióta csak növényi eredetű dolgokat veszek magamhoz.

Még csak a harmincas éveimet tapostam, amikor a tévében egy hazai híresség azt magyarázta, hogy a szépségének a titka nem más, mint hogy ötven éves kora óta nem eszik húst. Akkor elengedtem a fülem mellett a szavait, de valamiért máig emlékszem erre a nyilatkozatra. Az ötvenedik szülinapom óta kacérkodtam is a gondolattal, hogy legalább egy kísérlet erejéig jó lenne kipróbálni a vegánkodást.

Alig tíz nap telt csak el a januárból, de máris érzem, hogy a karácsonyi-szilveszteri lakomák után a szervezetem szinte hálás a mostani „elvonókúráért”. Nyilván nem véletlen, hogy a keresztény hagyomány szerint is kell néha böjtölni, egészen pontosan húsvét előtt, 40 napon keresztül. Igaz, náluk csak a húsfogyasztás tilos, de például halat és tojást, illetve tejtermékeket olyankor is szabad enni. A „veganuary” ennél szigorúbb, ellenben rövidebb ideig is tart, elvégre ez a kihívás legfeljebb 31 napos.

Klaudia vegajanuár

Tetszettek a statisztikák is, amiket a mozgalommal kapcsolatban olvastam: csak a tavalyi veganuary, amihez hivatalosan 500 ezren csatlakoztak, több mint egymillió állat életét mentette meg, ennyivel kevesebb húst ettek ugyanis az emberek szerte a világon. És mivel az állattenyésztés üvegházhatású gázok kibocsátását is jelenti, a kevesebb hús fogyasztása értelemszerűen ezt is csökkenti. A tavalyi vegán január 450 ezer repülőútnak megfelelő szén-dioxid kibocsátást tudott „megspórolni” – ami azért nem kevés!

A mozgalom valódi haszna mégis – szerintem – leginkább az, hogy segít felfedezni új ételeket és alapanyagokat, amiket korábban esetleg nem is ismertünk, és főleg sosem fogyasztottunk. Még a legóvatosabb becslések szerint is legalább húszezer féle ehető növény található a Földön, azonban ezek közül mindössze 100-120 fajtát fogyasztunk, az átlagember pedig ennek is csak a töredékét. Itt az ideje, hogy szélesítsük a palettát!

A vegán január arra is jó, hogy megtanuljuk sokkal tudatosabban megtervezni az étrendünket, hogy mindig legyen otthon minden, amire szükség lesz a következő vegán ételreceptünk elkészítéséhez. És ha az ember előre tervez, máris sokkal könnyebben tudja beépíteni az egészséges élelmiszereket az étrendjébe. Vagyis ez a hónap különösen alkalmas arra, hogy még jobban odafigyeljünk magunkra és az egészséges étkezésre. Nem szabad azonban átesni sem a ló túlsó oldalára sem, hiszen a húsneműek elhagyása könnyen okozhat például vashiányt, ezért előfordulhat, hogy ennek a nyomelemnek akár a pótlására is szükség lehet.

Egyelőre nagyon élvezem ezt a januári vegánkodást! Ugyanakkor nem gondolom magamról, hogy végleg elköteleződtem volna az életforma mellett – mert bevallom, azért továbbra sem vetem meg a húsos ételeket… Azt viszont elhatároztam, hogy a jövőben megpróbálom majd kevesebb állati fehérjével beérni.

Cili bejegyzése: Te se legyél „öreg néni”!

Cili és a robot porszívó

Higgyétek el, ha el is múltam már ötven, attól még továbbra is fiatalosnak, energikusnak érzem magam. Igaz, jócskán tennem is kell azért, hogy megőrizzem a testi és szellemi jóllétemet. Eddig azt gondoltam, lépést tartok a világgal, hiszen sokat olvasok és az internetet is rendszeresen böngészem. Szerintem fontos a tájékozottság, ha az ember képben akar lenni az aktuális történésekkel, trendekkel. Például a reform-ételreceptjeimet is alapvetően a netről szerzem be, amik nélkül ki tudja, képes lennék-e kordában tartani a testsúlyomat! 😊

Most azonban rá kellett döbbennem, hogy ez még mindig nem elég. Kaptam ugyanis karácsonyra egy robotporszívót – amit képtelen voltam kezelni! Te jó ég, öreg néni lettem, akin már kifognak az elektronikus kütyük…? – rémültem meg a gondolattól is.

Tamás, a férjem nem véletlenül lepett meg ezzel az „okos” jószággal, hiszen még össze sem házasodtunk, de már állandó vita tárgya volt közöttünk a takarítás.

Neki korábban bejárónője volt, én azonban nem akartam, hogy rendszeresen egy „idegen” mászkáljon a lakásomban. Meg különben is, engem nem úgy neveltek, hogy más takarítson utánam, amíg ép a kezem-lábam! Tamást viszont hiába vettem rá, hogy segítsen a porszívózásban, valahogy sosem sikerült neki tökéletesen a dolog, így végül mégis csak nekem kellett megcsinálnom az egészet – amitől meg neki volt állandóan lelkiismeret-furdalása. Áthidaló megoldásként kitalálta tehát, hogy vesz nekem ajándékba egy robotporszívót.

Amikor megpillantottam a karácsonyfa alatt a helyes kis kerekded robotot, nagyon megörültem neki! Mert hiába nem fűlik a fogam ahhoz, hogy bejárónőnk legyen, attól még eléggé kifáraszt a házimunka, legfőképpen a porszívózás. Simogattam, becézgettem az új családtagunkat, és rögtön elneveztem Robinak, „akiről” megtudtam, hogy nemcsak három fokozaton képes porszívózni, hanem utána még a nedves feltörlést is megcsinálja!

Hamar kijózanodtam azonban, amikor rájöttem, hogy Robi ugyan „robot”, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindent meg tudna csinálni csak úgy, magától. Ahhoz, hogy tegye a dolgát, rám is szükség van, hiszen nekem kell megmondanom, hol és hogyan takarítson. Csakhogy ennek a Robinak még egy árva távirányítója sincsen, helyette minden tevékenységét egy telefonos applikáción keresztül kell szabályozni!

Oké, teljesen nem vagyok analfabéta a kütyükhöz, tudok például okostelefonon netezni, közösségi oldalakat nézni vagy akár videócsetelni is. A számítógépet is tűrhetően kezelem – mármint amíg fel nem ugrik egy hibajelzés, mert valljuk be, olyankor ijedtemben a billentyűzethez sem merek nyúlni, hanem azonnal Tamásért kiabálok…

Az én drága férjem biztosan csak jót akart, hogy a legmodernebb, legdrágább gépet vette meg nekem, arra nem is gondolva, hogy ennek a kezelése esetleg meghaladja a képességeimet – keseregtem magamban. Aztán hirtelen gondoltam egyet, felszegtem a fejem és eldöntöttem, csakazértse fogok bepánikolni: nem vagyok én „öreg néni”, aki még egy televíziós csatornát sem képes egymaga beállítani – jaj, ez pont rossz példa, mert azt TÉNYLEG nem tudom, hogyan kell…! 😀

Node legfőbb ideje, hogy változtassak – ha már úgyis ez változókorú nők legfőbb mantrája. Ezentúl nemcsak a testi jóllétemet tartom szem előtt, hanem az agyamat sem engedem ellustulni! – határoztam el, és elszántan tanulmányozni kezdtem a porszívó használati utasítását.

Utólag már nem is értem, miért rémített meg ennyire a gondolat, hogy „programoznom” kell egy masinát. Igaz, eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy a gép működtetéséhez szükséges telefonos appot legfeljebb kínai vagy angol nyelven lehet letölteni, de szerencsére hamar kiderült, hogy még az én nem túl erős angolommal is tökéletesen megértem az instrukciókat. A leírást követve így sikeresen csatlakoztattam Robit az otthoni wifi-hez, utána pedig csak engednem kellett, hogy egyszer végigjárja az összes helyiséget, amíg felrajzolja magának (vagyis nekem) a lakás térképét. Most már akár szobánként is tudok porszívózni, elég az applikációban kijelölnöm, hogy melyik helyiségben takarítson ez a kis okos gép!

El kell ismernem, óriási megkönnyebbülés, hogy ezentúl nem nekem kell porszívóznom, sőt a férjemet sem kell emiatt noszogassam – arról a jó érzésről nem is szólva, hogy végül sikerült egyedül megoldanom egy ilyen „műszaki” problémát!

Következő kihívásként most már jöhet a tévé és az elektromos sütő beprogramozása is!! 😀

Zsuzsa bejegyzése: Neked hogyan telt az éved?

A két ünnep között online „blogtalálkozót” tartottunk a barátnőimmel, akikkel felváltva írjuk a „Változókor-blogot”. Coach vagyok, így pontosan tudom, hogy az ilyen sokszereplős baráti csetelés során nem egyszerű elérni, hogy ne csak a „hangadók” mondják a magukét, hanem mindenki egyformán szóhoz jusson. Kitaláltam hát, hogy szervezzük a beszélgetést egy konkrét téma köré, ahol szépen, egymás után mindannyiunk elmondja, milyen volt az idei éve. Egészen pontosan három kérdésre kellett válaszolni:

  1. Mi volt a legjobb, ami az idén történt veled?
  2. Mi volt a legrosszabb…?
  3. Mire vagy idén a legbüszkébb?

Nézzétek meg, ki mit válaszolt a kérdésekre!

Neked hogy telt az éved?

SÁRI:

  • LEGJOBB: Tibor az idén megkérte a kezem! Na nem mintha annyira férjhez akartam volna menni: ismertek már, én voltam a szingli nő mintapéldánya, aki menekül a kötöttségek elől. Sose hittem volna, milyen csodálatos érzés, amikor kiderül, hogy valaki tényleg velem szeretné leélni a hátralévő életét… <3
  • LEGROSSZABB: Nyáron egy dunai csónakázáskor belesett a telefonom a vízbe és örökre el is süllyedt. Akkor egy időre azt hittem számomra véget ért a világ, hiszen a telefonomban benne volt az egész életem: az összes baráti és üzleti telefonszám, családi fotók, fontos feljegyzések és még számos pótolhatatlan adat…! Rettenetes érzés volt! De csak addig, amíg rá nem jöttem, hogy a „felhőben” minden ott volt továbbra is, így automatikusan rátöltődött az újonnan vásárolt készülékemre. 😊
  • AMIRE LEGBÜSZKÉBB VAGYOK: Jaj, hát az a főzés! Még mindig nem vagyok konyhatündér, de már jó néhány ételt sikerült az idén egyedül is elkészítenem. Na jó, néha lehívtam Cilit hogy távsegítsen, de tőlem már ez is óriási eredmény!

TAMARA:

  • LEGJOBB: Azt hiszem, számomra az idei karácsony volt az év legklasszabb eseménye. Először az életben sikerült stresszmentesen levezényelnem az ünnepi készülődést, az ajándékbeszerzést, a vendégek fogadását – mindent. Az egész családom remekül érezte magát, köztük természetesen én is. És még nincs is vége az ünnepeknek, hiszen előttünk a Szilveszter…! 😉
  • LEGROSSZABB: A kislányom kamaszodik, én meg ugyebár klimaxolok, így aztán elég sok vitánk volt egymással az idén, a helyzet pedig gyakran odáig fajult, hogy kiabálás, ajtócsapkodás lett a vége… De aztán leültünk megbeszélni a dolgokat (én pedig elkezdtem ugyebár szedni a orbáncfüves klimaxbogyót, ami jó hatással van az idegekre is!), és most már jó ideje teljes a családi béke. <3
  • AMIRE LEGBÜSZKÉBB VAGYOK: Végre rászántam magam és komolyan elkezdtem edzeni, izmokat építeni. Igen, én, aki gyerekként ha éppen nem voltam felmentve tesiből, akkor direkt ellógtam a tornaórákat… 😀 Naná hogy nagyon büszke vagyok magamra!

KLAUDIA:

  • LEGJOBB: A munkahelyemen kineveztek szóvivőnek, vagyis nekem kell majd a különböző eseményeken képviselnem a céget, várhatóan tévés sajtónyilatkozatokat is kell majd adnom. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy még ennyi idősen is „képernyőképesnek” ítéltek meg és rám bízták ezt a feladatot!
  • LEGROSSZABB: Én is elkezdtem klimaxolni! Ez persze menthetetlenül bekövetkezett, miután abbahagytam a hormonok szedését: nálam is elkezdődtek például a hőhullámok és a hangulatingadozás… Még szerencse, hogy a poloskavész-orbáncfű kombinációjú klimaxbogyó azért segít kordában tartani a panaszaimat…
  • AMIRE LEGBÜSZKÉBB VAGYOK: Kibírtam, és idén egyszer sem mentem ajakfeltöltésre! Ez óriási lépés, hogy megtanuljam végre elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok… Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy elég sokkoló volt meglátni magamat azokon a fotókon, amik közvetlenül egy-egy ilyen beavatkozás után készültek rólam…

CILI:

  • LEGJOBB: Hát az volt a legjobb, hogy idén férjhez mentem! Nem hittem volna, hogy olyan sok évvel az első, elrontott házasságom után ismét rám talál majd a szerelem – de megtörtént. Az esküvői csokromat direkt Sárinak dobtam oda, de valahogy mégsem ő kapta el a virágot, hanem a pasija Tibor… A babona viszont így is működött, mert Tibor azon nyomban megkérte Sári kezét – hát az sem volt egy rossz pillanat!
  • LEGROSSZABB: Nem volt olyan! Vagy csak én vagyok megrögzött optimista…, na jó, az továbbra is megvisel, hogy a felnőtt lányom Angliában él, messze tőlem… Ugyanakkor örülök is neki, hogy jól megy a sora és sikeres a munkájában.
  • AMIRE LEGBÜSZKÉBB VAGYOK: Lefogytam 5 kilót! Ilyesmi már régen nem sikerült nekem.

ZSUZSA (vagyis én):

  • LEGJOBB: Idén megszületett a kisunokám! Semmihez sem hasonlítható boldogság volt először a karomba vennem és ringatnom azt az édes csöppséget…!
  • LEGROSSZABB: Amikor rádöbbentem, hogy a „nagymama” szóról a legtöbb embernek egy öreg néni jut az eszébe… 😀
  • AMIRE LEGBÜSZKÉBB VAGYOK: A kislányomra, akinek a révén nagyamamává lehettem. A kisunokámra, aki a világ legcukibb babája! A családomra.

Sári bejegyzése: Családi munkamegosztás – karácsonykor is!

Hol van az kérem megírva, hogy a karácsony egy nő számára csakis a konyhában telhet? Vagy hogy az ünnepek előtti nagytakarítás is egyedül a mi dolgunk? Mert bizony ismerek pár családot, ahol a férfiember legfeljebb a fenyőfa beszerzésével és karácsonyfatalpba ügyeskedésével hajlandó foglalatoskodni, utóbbit ráadásul bőszen szitkozódva, hogy mindenki átérezze mekkora szívességet tesz azzal, hogy egyáltalán hajlandó felemelni az alfelét az ünnepi készülődés során…!

A párommal mi ezt az egészet teljesen másképp csináljuk – méghozzá mindkettőnk nagy megelégedésére.

Tibor persze mégis csak „igazi” férfi, legalábbis abból a szempontól, hogy nagyon nem szeret vásárolgatni. Ha beírod a Google-be, hogy „miserable men” (magyarul: szerencsétlen pasik), csupa olyan fotót fogsz látni, amelyen a vásárlástól szenvedő férfiakon lehet jókat nevetni – vagy éppen sajnálni szegényeket, ahogyan ott kornyadoznak a próbafülkék előtt vagy a szupermarketben, mialatt életük párja boldogan válogat a különféle ruhadarabok és egyéb áruk között.

No, ilyesmi nálunk nem fordulhat elő, mert én megkímélem ettől a szerelmemet. Legutóbb cipőt is úgy vettünk neki, hogy én a nyakamba vettem a várost, mígnem a gondosan elvégzett piackutatásom után, illetve a Tiborral váltott képüzenetek révén közösen rá nem leltünk a megfelelő darabra. A páromnak már csak ezen a ponton kellett utánam jönnie az adott boltba, elvégre egy cipőt azért tanácsos fel is próbálni, mielőtt megveszi az ember…

Tibor nagyon hálás érte, hogy egyszer és mindenkorra felmentettem őt a „shoppingolás” szerinte rémes tevékenysége alól, így a legnagyobb örömmel bízta rám idén az összes karácsonyi beszerzést. Ezt értsétek úgy, hogy nemcsak az családtagjainknak szánt ajándékokat, hanem még a fenyőfát is én választottam ki és hoztam haza. Végül is nem nagy fáradság, elvégre emancipált nő vagyok, van jogosítványom, egyszerűen csak beültem az autóba és elhajtottam a közeli fenyőfavásárba, hogy nyugodtan kiválasszam a szerintem leginkább megfelelő fát.

Sőt, még a karácsonyfatalpba szerelést is vállaltam, amihez már évekkel ezelőtt beszereztem egy impozáns rugós talpat: az ilyenbe egyáltalán nem kell belefarigcsálni semmit, mivel egy elmés szerkezet a törzs méretétől függetlenül masszívan rásimulva megtartja az egész fát.

A karácsonyi nagybevásárlást is természetesen egyedül fogom intézni, mindössze annyit kértem Tibortól, hogy nagyon gondosan állítsa össze a listát a beszerzendő élelmiszerekről és hozzávalókról, tekintve hogy ő ennek az igazán biztos tudója – elvégre ő lesz az, aki az ünnepekre főz majd. Nálunk a konyhában ugyanis a férfi a főnök! 😊

Egyedül az ünnep előtti nagytakarítást csináljuk közösen. No nem azért, mert mindkettőnknek óriási kedve lenne hozzá, hanem éppen ellenkezőleg: valójában egyikünknek sem fűlik hozzá a foga! 😀

Viszont onnantól, hogy közösen csináljuk, nemcsak hamarabb készen leszünk vele, hanem az egész kifejezetten szórakoztató is tud lenni… 😉

Ti hogyan osztjátok el a családban a karácsony előtti teendőket?

Klaudia bejegyzése: Nőnek maradni, mindvégig!

Sokan úgy könyvelnek el engem, mint egy nőt, aki kétségbeesetten kapaszkodik a lassacskán elmúló fiatalságába, csak mert néhanap bevállalok egy-egy ránctalanító beavatkozást vagy hilauronsavas kezelést… Jó, a cicimet tényleg megigazíttattam egyszer, de szerintem ez ma már annyira nem szokatlan. Viszont akár hiszitek, akár nem, nekem mégsem valamelyik fiatal sztárceleb a példaképem, hanem éppen hogy egy aprócska öregasszony. Egészen pontosan a nagymamám.

Sajnos a nagyim már öt éve nincs velünk, viszont tényleg nagyon szép, hosszú élete volt. Ő ugyan soha nem vetette alá magát szépészeti beavatkozásoknak, mégis mindig ragyogóan és a korát meghazudtolóan nézett ki. Kedvenc anekdotája volt, amikor a villamosra felszálló ellenőrrel közölte, hogy nincs jegye, mire az automatikusan meg akarta bírságolni. A személyi igazolványát látva aztán nem győzött ámuldozni, mennyire jól tartja magát az akkor 72 éves nagymamám – aki emiatt természetesen ingyen, jegy nélkül utazhatott a tömegközlekedésen.

A nagymamám nyilván nem olvashatta azt a sok cikket a változókorról, amelyekkel manapság lépten-nyomon találkozunk az interneten vagy akár a nyomtatott női magazinokban. Őrizd meg a nősiégedet! Ne húzd le a rolót! Maradj energikus! Adj magadra ötven fölött is! – ezeket a ma már szinte minden korombeli nőnek ismerős jó tanácsokat ő valahogy eleve ismerte, mi több, meg is fogadta azokat.

Klaudia bejegyzése: Nőnek maradni, mindvégig

Emlékszem, egyszer nagyon le voltam törve, amikor fájdalmasan ért véget egy félresikerült párkapcsolatom. Teljesen összezuhantam, nem voltam hajlandó kimozdulni sem otthonról. A nagyim akkor eljött meglátogatni, hogy lelket öntsön belém. Ott állt az ajtó előtt csinos nadrágkosztümben, kalapkával a fején, kezében az elmaradhatatlan, divatos retiküllel. A frizurája tökéletes volt, mint mindig, száján leheletnyi halványrózsaszín rúzs csillogott. Finom, nőies eleganciája az angol királynőével is felvette volna a versenyt.

Én akkor már napok óta csak feküdtem depisen az ágyamban, kócosan, mosdatlanul, és persze a lakásomban is rémes rendetlenség uralkodott.

A nagyi ugyan már közel volt a nyolcvanhoz, mégis percek alatt rendet tett körülöttem, egyúttal rám parancsolt, hogy igenis mindennap fürödjek meg és öltözzek fel csinosan, sőt fessem ki magamat még akkor is, ha aznap nem teszem ki a lábam a lakásból. „Kislányom, nekünk nőnek kell lennünk, minden pillanatban!” – közölte kedvesen, mégis ellentmondást nem tűrő hangon.

Ezt a mondatot örökre az emlékezetembe véstem, és már akkor is sokat segített, hogy sikerüljön kikecmeregnem az éppen aktuális depizésből, amire nekem sajnos van is némi hajlamom.

Itt azért meg kell jegyeznem, hogy amióta szedem a klimaxbogyót – amiben ugyebár az antidepresszáns hatású orbáncfű kivonata is benne van – a lelki hullámvasutazás szerencsére sokkal ritkábban zavarja meg a mindennapjaimat.

De visszatérve a nagyihoz: nekem tényleg ő a példaképem. És igenis elfogadtam már, hogy nekem is meg kell egyszer öregednem, amit viszont mindenképp úgy szeretnék megélni, ahogyan azt az én imádott nagymamámnak sikerült „kiviteleznie”: csinosan, energikusan, nőiesen – amíg csak élek!!

Zsuzsa bejegyzése: Törődj magaddal (is)!

A napokban olvastam egy érdekes cikket arról, hogy manapság mennyire túlhajszolják magukat az emberek. Ez leginkább az én korosztályomra igaz, azon belül is ránk, 40-50 éves nőkre. Pedig nem árt tudni, hogy a krónikus stressz és az ebből fakadó alvászavarok hosszú távon nagyon árthatnak az egészségnek.

Mint megtudtam, a miénk az úgynevezett „szendvicsgeneráció”, mivel bennünket minden irányból szorítanak az elvárások: sokan még mindig támogatjuk a gyerekeinket, ugyanakkor az idős szüleinkről is mi gondoskodunk, miközben nem ártana már félretennünk a saját nyugdíjas éveinkre is. Mindez nemcsak extra anyagi terhet jelent, hanem rengeteg felelősséggel, teendővel, aggodalmaskodással is jár. Így nem csoda, ha számos korombéli nőnek nincs igazán se ideje, se energiája arra, hogy önmagával is foglalkozzon. Holott éppen ebben az időszakban lenne fontos, hogy tudatosan odafigyeljünk az egészségünkre!

Sokan – néha még én is! – hajlamosak vagyunk a „körülményeinkre” hivatkozni. Elvégre a gyerekünk, a szüleink, a munkánk szinte mindig fontosabb, mint a saját jóllétünk. Elég teher nekünk mindez, hát nehogy még önmagunkkal is törődnünk kelljen…!

A repülőgépeken induláskor mindig elhangzik, hogy amennyiben vészhelyzetben szükség lenne a speciális oxigénmaszkokra, olyankor mindenki elsőként a sajátját vegye fel, és csak ezután asszisztáljunk például a kisgyerekeknek. Az utasítás végül is logikus, hiszen csak az képes másoknak hatékonyan segíteni, aki maga is rendesen jut levegőhöz.

Zsuzsa és a szex

Ezt kellene végre belátnunk: valójában a szeretteinknek is érdeke, hogy minél tovább számíthassanak ránk és az aktív segítségünkre. Ne tekintsük „önzésnek”, ha rendszeresen lazítunk és pihenünk, ha nem blicceljük el a mindennapi testmozgást, vagy ha csupán hajlandóak vagyunk odafigyelni a kiegyensúlyozott étkezésre, hiszen mindezzel óriási szívességet teszünk azoknak is, akik fontosak a számunkra. Ha ez a szemlélet megvan, máris sokkal könnyebb lesz időt szánnunk saját magunkra, aminek révén máris tettünk az egészségünkért.

A munkahelyemen a korombéli kolléganőimen látom, hogy mennyire leterheltek, amit csak tovább nehezít, hogy egyúttal meg kell küzdeniük a klimaxszal is. A változókor jellemzően csak fokozza az idegeskedésre való hajlamot és az alvászavarokat, amit tetéznek a további testi tünetek, például a hőhullámok vagy a fokozott izzadás. Többen is kérdezték már, vajon nekem mi a titkom, hogy ennyire jól viselem ezt az időszakot.

Nincs itt semmi titok, szoktam ilyenkor mondani, egyszerűen meg kell tanulnunk tudatosabban élni a mindennapokat. És bár nem nevezném „csodaszernek”, de a változókori testi-lelki panaszokat hatásosan enyhíti az a gyógynövényes klimaxbogyó is, amit én naponta szedek. 😊

Tamara bejegyzése: Stresszmentes advent

Képzeljétek, a televízióból tudtam meg, hogy már el is kezdődött az idei adventi időszak! Nem hittem a fülemnek, elvégre vasárnap még csak november 28-a volt, előkaptam hát a naptárt, hogy ellenőrizzem: tényleg már csak négy hét lenne hátra karácsonyig? És bizony, a tévé ezúttal igazat mondott…

Kifejezetten vártam, hogy a hírt hallva szokás szerint eluralkodjék rajtam a pánik, aminek hatására kétségbeesetten elkezdek majd kutakodni az interneten, hogy honnan és mit kellene azon nyomban megrendelnem, hogy biztosan megérkezzen minden ajándék az ünnepekre. De valahogy semmiféle idegességet nem éreztem. Mint ahogy azon sem kezdtem el szorongani, hogy mi legyen majd a karácsonyi menü, és főleg hogy mennyi, hiszen idén is rajtaütésszerűen beállíthat a vidéki rokonságom, ahogy tavaly tették: bár jelezték végül, hogy jönnek, de annyira későn szóltak, hogy alig tudtam felkészülni a fogadásukra és persze ajándékokkal sem igazán voltam képes előrukkolni…

Tamara és az adventi készülődés orbáncfűvel

Úgy tűnik, valami megváltozott bennem, gondoltam. Vajon hová tűnt a régi „jó”, karácsony előtti idegeskedésem, szorongásom, rengeteg aggodalmam? A rám zúduló felelősség nyomása alatt ilyenkor jellemzően még gondolkodni sem bírok rendesen, helyette csak kapkodok fűhöz-fához, no meg összeveszek a családtagjaimmal, így aztán nálunk még nem is sikerült soha tökéletesen a karácsonyozás.

Most viszont mint egy térképet, úgy láttam meg magam előtt a nyugodt jövőt. Ó, nem ám, mint holmi látomást, inkább azt mondanám, hogy azonnal kész karácsonyi tervek fogalmazódtak meg bennem, és valahogy mindent képes voltam józan fejjel, nyugodtan, előre végiggondolni.

Sári barátnőm szerint ez az orbáncfű hatása lehet, amit szedek, miután a klimaxbogyómnak ez fontos komponense – a poloskavész-kivonat mellett.  Mert míg a poloskavész a változókori testi panaszokat enyhíti, addig az orbáncfű a lelki nehézségeken segít úrrá lenni. Ez a gyógynövény ugyanis természetes antidepresszáns, és immár tudományosan igazolt, hogy hatására az agyunk neuronjai harmonikusabban működnek, ettől pedig kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lesz az ember.

Tehát a legnagyobb nyugalommal odaültem a laptopomhoz és azon nyomban e-mailt írtam a rokonoknak, hogy természetesen idén is szívesen látjuk őket az ünnepek folyamán. Hát persze hogy meghívtam őket, mert végül is szeretek velük találkozni, és mégis csak úgy a jó, ha nem kell izgulnom, nehogy megint váratlanul törjék rám az ajtót. A levelemben azt is felvetettem, hogy az idén talán hagyjuk abba az eszeveszett pénzköltést, vagyis csak a gyerekek kapjanak „igazi” ajándékot, mi felnőttek inkább tekintsünk el ettől. Az ünnep végül is nem attól lesz gazdag, hogy sokba kerül, hanem ha sok szeretettel töltjük meg… Nagy örömömre eddig minden rokon, aki csak válaszolt, lelkesen támogatja az ötletet.

A szűkebb kis családommal ugyancsak leültem, hogy egyeztessük a finomabb részleteket. Közösen átbeszéltük már most, hogy mi lehetne majd a karácsonyi menü, de ami jelenleg még fontosabb: ütemtervet állítottunk össze az ünnepi nagytakarításra, hogy végre ne nekem egyedül kelljen mindent az utolsó napon sebtében elvégeznem. Megegyeztünk tehát, hogy időben nekilátunk az ablaktisztításnak, a gardróbrendezésnek, és hogy mindenki arányosan kiveszi a részét a munkából – ideértve az otthonunk ünnepi feldíszítését is. A lányom, aki amióta kamaszodik, szívesen csukja magára az ajtót és marad ki minden közös programból, most lelkesen szaladt le a pincébe az adventi égősorokért és el is kezdte saját kezűleg kiakasztgatni a fényfüzéreket a lakásban!

Egyértelműen pozitív előérzetem van, az idei karácsonyunkat illetően. Egyszerűen tudom, hogy most tényleg minden úgy fog alakulni, ahogyan szeretném – pontosabban ahogyan azt mi, a család szépen előre elterveztük.

Stresszmentes adventet mindenkinek!

Sári bejegyzése: A klimax még nem az öregkor!

Érdekes cikket olvastam a napokban arról, hogy mikortól számít valaki öregnek. Nem újdonság, hogy hogy mint minden, természetesen ez is viszonyítás kérdése.

A biológiai „öregedés” elvileg a változókorban kezdődik el, de hát manapság egy negyvenes-ötvenes nő messze nem számít még idősnek. Régen, nagyanyáink idejében persze más volt a helyzet. Akkoriban a korunkbeli nők már tényleg lehúzták a rolót, azaz végleg lemondtak a nőiségükről. És mert az ő idejükben még jóval korábban volt szokás gyereket szülni, addigra már a szó szoros értelmében fejkendős nagymamák is voltak. 

Ugyanebben a cikkben olvastam azt is, hogy korántsem az a mérvadó, hogy számszerűen hány éves valaki, hanem az is számít, mennyinek néz ki, illetve hogy ő maga mennyinek érzi magát. Mint ahogy az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az éppen aktuális tevékenységei mely életkorhoz passzolnának leginkább.

Ilyen szempontból nekem is többféle életkorom lehetne: papíron 52 vagyok, de szerintem inkább nézek ki 45-nek, miközben vannak napok, amikor jó, ha 35-nek érzem magam. A tevékenységeim alapján szintén nem tartom magam túlságosan öregnek, hiszen aktívan dolgozom, sportolok, rendszeresen biciklizek – na jó, utóbbit mostanság már tényleg csak olyankor, ha nincs túl hideg (ez vajon már az öregség jele lenne?! :D)…

A változókor mindenesetre még nem egyenlő az öregséggel. Tekintsük inkább ezt az időszakot egyfajta „felkészítő tanfolyamnak” a későbbiekben bekövetkező valódi időskorhoz. Ha eddig nem sikerült volna, mostanra muszáj lesz megtanulnunk elfogadni önmagunkat, és persze elfogadni azt a változást, ami a klimax évei alatt lezajlik a testünkben. Fontos, hogy tudatosabban álljunk hozzá például az egészségünkhöz, mert az eztán következő „ezüst” évek életminőségét mindenképpen befolyásolja majd az, hogy milyen életmódot folytat valaki most, mennyit mozog, hogyan étkezik – és még sorolhatnám.

A tudatosságba pedig természetesen az is belefér, hogy nem tűrjük szótlanul a klimaxos panaszokat, hanem teszünk ellenük.

Pontosan ezért szedem én is a „klimaxbogyót”! 😊

 

Pár zajosan veszekedős este után aztán magamba szálltam. Megpróbáltam elemezni a helyzetet, valamelyest kívülről szemlélve önmagamat. Rájöttem, hogy semmiképpen nem szeretném megismételni a múltat: nem akarom, hogy a vacak klimaxom miatt rossz legyen otthon a hangulat, és hogy én is akár évekre elhidegüljek a saját lányomtól!

Utánanéztem hát, mit tehetnék, hogy ne gyűrje maga alá a változókor a családi boldogságunkat. Az interneten sok cikket elolvastam a poloskavészről, amit már az észak-amerikai indiánok is használták „női” bajokra. Sőt, mára tudományosan is igazolást nyert, hogy a gyógynövényben lévő hasznos hatóanyag hatásosan képes csillapítani az olyan változókori panaszokat, mint a hőhullámok vagy a fokozott izzadás. Sári barátnőm pedig elárulta, hogy ő már jó ideje szed is ilyen poloskavész-tartalmú „klimaxbogyót” (ő nevezte így!), amivel neki nagyon jó tapasztalatai vannak. Elmondta, hogy ez egy patikában kapható növényi gyógyszer, amiben még orbáncfűkivonat is van. Az orbáncfű ugyanis természetes antidepresszáns, amely a lelki nehézségeken is segíthet úrrá lennünk a változókor időszakában.

Úgy döntöttem tehát, hogy én is kipróbálom azt a „klimaxbogyót”!

Cili bejegyzése: A jó példa ragadós!

Cili és a remifemin

Annyira jó érzés látni, hogy egyre több korombéli barátnőm ismeri fel – és ismeri el! -, hogy igenis tennünk kell a klimaxos panaszok ellen. Nagyanyáinknak még nem nagyon volt más választásuk, mint összeszított foggal kivárni, amíg véget ér számukra a változókor, annak minden nyűgével együtt. Nem is illett akkoriban beszélni az ilyenkor jelentkező panaszokról, a hőhullámokról, a fokozott izzadásról, fáradékonyságról, alvászavarokról, sem a „banyakór” egyéb nehézségeiről. Mindent persze nem lehetett eltitkolni, például egyes éltesebb matrónákról mindenki tudta, hogy nem szerencsés velük ujjat húzni, mert hamar kijönnek a sodrukból. Ma már tudjuk miért: a hormonális átalakulással nem egyszer együtt jár hangulatingadozás is.

Pedig a gyógynövények a régi időkben ugyanúgy rendelkezésre álltak, és a javasasszonyok vélhetőleg jól ismerték ezek áldásos hatásait. A Cimicifugáról, azaz poloskavészről például tudjuk, hogy azt már az észak-amerikai indiánok is alkalmazták a „női bajokra”, mára pedig klinikai vizsgálatok is igazolják hatásosságát a klimax okozta testi panaszok ellen.

A sokat emlegetett „klimaxbogyómban” is ennek a gyógynövénynek a speciális kivonata található, míg a gyógyszer másik komponense, az orbáncfű a már emlegetett hangulatingadozásokon segíthet úrrá lenni. Az orbáncfüvet a „lélek napsugarának” nevezi a népi gyógyászat, és már az ókori görögök is felismerték jótékony, depresszióellenes hatását. A benne rejlő hasznos hatóanyag ugyanis képes normalizálni az agysejtek működését, így kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak lehetünk tőle.

Tévhit tehát, hogy a hormonpótlás lenne az egyetlen gyógyír a változókori panaszokra. Nagyon súlyos tünetek esetén nyilván indokolt lehet a hormonterápia, én viszont a magam részéről szívesebben választom a természetesebb, gyengédebb módszereket. Igaz, azt nem is állítom, hogy a klimaxbogyómtól teljesen tünetmentes lenne a változókorom, de attól még vitathatatlanul rengeteget javít helyzeten. Ha vannak is néha hőhullámaim, már sokkal kevésbé intenzívek, mint régen, amikor még nem is ismertem ezt a gyógynövényes készítményt. A „hisztis” kifakadásaim miatt is egyre ritkábban kerülök kínos helyzetbe, sőt amióta nem gyötör meg annyira a klimax, még a diétámra is jobban tudok koncentrálni.

Tény, hogy ha valaki láthatóan ki van békülve az élettel, de legfőképpen önmagával, akkor a többi ember is szívesen keresi a társaságát. Talán ez is közrejátszott, hogy klimax ide vagy oda, nemrég sikerült megtalálnom a páromat. Szoktam is mondogatni, hogy én még a férjemet is a klimaxbogyónak köszönhetem!

Ez persze csak vicc, ám a barátnőim mégis komolyan vehették, mert ha most körülnézek, úgy látom, immár mindegyikük szedi ezt a gyógynövényes gyógyszert. Arra ugyan nincs semmi garancia, hogy ettől majd párra is találnak, az viszont egyértelműen tiszta nyereség, ha a klimaxbogyó a számukra is megkönnyíti a változókort.

Tamara bejegyzése: Az én „klimaxom” ne olyan legyen, mint anyukámé volt…

Kamaszlányként tisztán emlékszem anyukám hőhullámaira, egészen pontosan arra, hogy néha kipirosodott arccal hevesen legyezte magát, miközben egyre csak szidta azt az „átkozott banyalázat”.  Amúgy is elég ideges volt abban az időszakban, könnyen kijött a béketűrésből, amire persze rátettem egy jó nagy lapáttal én is, aki meg éppen a lázadó korszakomat éltem akkoriban. Mindennapos volt nálunk a veszekedés, kiabálás, ajtócsapkodás… Ma már tudom, hogy mindketten „csak” a hormonjaink áldozatai voltunk, de attól még volt pár kemény évünk, amikor eléggé rossz volt odahaza a hangulat. Később persze minden rendbejött köztünk, onnantól pedig, hogy nekem is gyerekem született, az anyukám lett szinte a legjobb a barátnőm. Nincs nap, hogy ne hívnám fel, és természetesen mindenben azonnal segítünk egymásnak, bármelyikünknek legyen is rá szüksége.

Most én vagyok 48 éves, és nemrég fel kellett ismerjem, hogy bizony, ezúttal én léptem változókorba. És bár a klimax-téma soha nem volt tabu előttem, mégis egészen más olvasni vagy beszélni valamiről, mintsem a saját bőrünkön megtapasztalni. Nem hittem volna, hogy egy-egy hőhullámot olyan lesz átélnem, mintha pár percre hirtelen „beteg” lennék – én legalábbis eddig csak akkor éreztem így magam, amikor lázas voltam. Ha lecsap rám a hőhullám, olyankor hirtelen forróságot érzek a testemben, de még a torkomban is, amitől persze a levegővétel is nehezebb lesz, csak úgy kapkodok az oxigén után. Még szerencse, hogy az egész legfeljebb egy-két percig tart, igaz, ennyi idő alatt képes vagyok az összes ruhámat csatakosra izzadni.

Ráadásul most az én lányom kamaszodik, én pedig észrevettem magamon, hogy az utóbbi időben mintha én is rosszabbul reagálnék a „lázadozásaira”, pedig azok valójában teljesen érthető szárnypróbálgatások, amik csupán az önállósodását jelzik. De akármit is szeretne a lányom másként csinálni, mint korábban, én azt képes vagyok azonnal a személyem elleni támadásként érzékelni.

Tamara és a Klimax

Pár zajosan veszekedős este után aztán magamba szálltam. Megpróbáltam elemezni a helyzetet, valamelyest kívülről szemlélve önmagamat. Rájöttem, hogy semmiképpen nem szeretném megismételni a múltat: nem akarom, hogy a vacak klimaxom miatt rossz legyen otthon a hangulat, és hogy én is akár évekre elhidegüljek a saját lányomtól!

Utánanéztem hát, mit tehetnék, hogy ne gyűrje maga alá a változókor a családi boldogságunkat. Az interneten sok cikket elolvastam a poloskavészről, amit már az észak-amerikai indiánok is használták „női” bajokra. Sőt, mára tudományosan is igazolást nyert, hogy a gyógynövényben lévő hasznos hatóanyag hatásosan képes csillapítani az olyan változókori panaszokat, mint a hőhullámok vagy a fokozott izzadás. Sári barátnőm pedig elárulta, hogy ő már jó ideje szed is ilyen poloskavész-tartalmú „klimaxbogyót” (ő nevezte így!), amivel neki nagyon jó tapasztalatai vannak. Elmondta, hogy ez egy patikában kapható növényi gyógyszer, amiben még orbáncfűkivonat is van. Az orbáncfű ugyanis természetes antidepresszáns, amely a lelki nehézségeken is segíthet úrrá lennünk a változókor időszakában.

Úgy döntöttem tehát, hogy én is kipróbálom azt a „klimaxbogyót”!

Zsuzsa bejegyzése: Ne mondj le a testi örömökről változókorban sem!

Zsuzsa vagyok, 49 éves. Férjnél vagyok, van egy felnőtt lányom és nemsokára megszületik az első unokám. Elmesélem, hogy hozzám hogyan kopogtatott ne a klimax.

Zsuzsa és a szex

A nyáron volt egy időszak, amikor kezdtem azt hinni, hogy a házasságomnak nincs többé jövője. Képtelen voltam ugyanis lefeküdni a férjemmel, pedig a szex mindig is fontos volt nekem, sőt mindkettőnk számára. Meggyőződésem, hogy a boldog és sikeres házasság egyik titka a rendszeres és kielégítő házasélet. Csakhogy tavaly nyáron valahogy minden megváltozott.

Egészen pontosan én változtam meg, mert egyszer csak izzadni kezdtem, mint egy ló. Méghozzá éjjel-nappal. Éjjel talán még jobban is, mint máskor, de a nappal sem volt egy leányálom. Hiába öltöztem a lehető legszellősebben, még csak kánikulai meleg sem kellett hozzá, hogy egyik pillanatról a másikra elöntsön a verejték. Néha az egészet megelőzte egy kis hidegrázás, olyankor legalább sejthettem, hogy mindjárt érkezik a következő hőhullám, de a legtöbb esetben figyelmeztetés nélkül törtek rám az izzadásrohamok. Kizárólag ujjatlan ruhákat mertem hordani, mert amint másmilyen fazont merészeltem felvenni, pár órán belül máris megjelent a nedves folt mindkét hónom alatt, fennen hirdetve ország-világnak: nézzétek, itt jön a szerencsétlen klimaxos banya! – arra ugyanis magamtól is rájöttem, hogy ez bizony már a változókor.

Végül is benne vagyok a korban, és előbb-utóbb minden nő eljut a klimaxig. Hőhullámok, izzadás, alvászavarok, hisztéria – hamarosan nálam is előjött az összes tünet. Ramatyul éreztem magam, és persze a férjem is szenvedett velem együtt, pedig ő aztán tényleg nem tehetett semmiről. Csak hát ő volt körülöttem a legtöbbet, persze hogy folyton vele veszekedtem, amikor a hormonok játéka miatt éppen jól kiakadtam valamin. Képes voltam a legjelentéktelenebb apróságokon felkapni a vizet, és ma már beismerem, hogy néha direkt provokáltam a balhét, hátha emiatt a férjemnek eszébe sem jut a lepedőakrobatikázgatás. Volt úgy, hogy heteken át nem is volt semmi köztünk az ágyban. Pedig valójában hiányzott az intimitás, a férjem közelsége, érintése, a testi örömszerzésről nem is szólva. De egyszerűen lebénított a gondolat, hogy amint összebújunk és kicsit belemelegszünk a hancúrba, én úgyis azon nyomban leizzadnék. Hiszen még ágyjelenet nélkül is szinte minden éjjel arra riadtam, hogy verejtékben úszom, és hálóinget kell cserélnem…!

Szégyelltem a férjem előtt a csatakosra izzadt testemet, ez az igazság, ezért inkább lemondtam arról, hogy együtt legyek vele. Az állandó kielégületlenségtől persze csak még ingerlékenyebb lettem, vagyis ördögi kör kezdett kialakulni…

A férjem aránylag békés ember, valójában akkor is békésen tűrt, amikor az egyik, általam csapott patália során már a tányérokat vagdostam a földhöz. Mindössze annyit mondott csendesen, hogy vagy abbahagyom ezt a viselkedést, vagy be fogja adni a válópert. Na, akkor megrémültem.

Ki máshoz szaladhatna egy nő jó tanácsért élete legnagyobb válsága kellős közepén, mint a legjobb barátnőjéhez? Azon nyomban felhívtam Cilit, aki pár évvel idősebb nálam, vagyis akkor már egy ideje biztosan klimaxolt, mégis vidáman megvolt az új pasijával (aki ráadásul azóta már a férje!). Mindent elmeséltem neki, töviről hegyire, és könyörögtem, árulja el, ő hogyan csinálta, hogy neki nincsenek ilyen rémes hőhullámai, sem dühkitörései. Cili – gondolom kitaláltátok – természetesen a klimaxbogyóját kezdte ajánlgatni, mert mint kiderült neki is sűrűn voltak korábban klimaxos panaszai, de amióta ezt a gyógynövényes gyógyszert szedi, nagyságrendekkel könnyebben viseli a változókort.

Megfogadtam Cili tanácsát. Hogy érdemes volt-e? Csak annyit mondok: a házasságom végül mégsem ment tönkre, a férjemmel immár jól elvagyunk, és az összhang is újra teljes – a hálószobában is!

Klaudia bejegyzése: Elfogadni önmagunkat 50 fölött

Klaudia vagyok. Lehet, hogy már ismertek Sári írásaiból, vagyis azt hiszitek, hogy ismertek. Az ott leírtak alapján én egy agyonplasztikázott, felfújt szájú, műmellű, egyre csak a fiatalságát hajszoló, hervadó szépségű nőt képzelnék el magam helyett. Átestem pár szépészeti beavatkozáson ez igaz, de attól még nincs óriásra töltött ajkam, és ugyan megigazíttattam egyszer a mellemet, viszont továbbra sincs benne szilikon egyáltalán. A ráncainkat meg szinte mindannyian igyekszünk elkendőzni, ki krémekkel, ki ultrahangos vagy egyéb speciális arckezeléssekkel – vagy akár botox-terápiával is. Szerintem nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy 21. századi nő élni mer a szépségipar nyújtotta lehetőségekkel.

Azt viszont be kellett látnom, hogy ezekkel a trükkökkel legfeljebb a külső öregedést tudom egy kicsit lassítani. A belső, hormonális folyamatok valójában megállíthatatlanok. Létezik ugyan a változókori hormonterápia, de nem azért, hogy azzal örökre konzerválhassuk a klimaxot megelőző állapotot. A hormonpótlás sokkal inkább arra való, hogy enyhítse a változókori panaszokat azoknál, akiknek olyan súlyosak a tüneteik, hogy az már a mindennapi életvitelt vagy a munkavégzést is erősen megnehezíti.

Klaudia bejegyzése - elfogadni önmagunkat - változókor

Amikor pár éve lecsapott rám az első hőhullám, nagyon megrémültem. Pedig nem is volt különösebben intenzív: egyszerűen csak hirtelen melegem lett. Persze nyomban méltatlankodni kezdtem, amiért ennyire durván befűtötték az irodát a munkahelyemen. A kolléganőim arcán megjelenő kaján mosolyt soha nem fogom elfelejteni. Mint kiderült, az összes radiátor jéghideg volt, és egyedül én éreztem a „hőséget”…

– Na drágám, nálad is kezdődik a banyaláz! – vetette oda diadalmasan a bérszámfejtő Ágika. Akkor és ott úgy éreztem, képtelen lennék még egyszer átélni ezt a megalázó helyzetet. Zokogva könyörögtem az orvosomnak, hogy segítsen, mert én a klimaxot nem tudom elviselni…

Hát, valahogy így kezdtem el hormont szedni. Holott pontosan tudtam, hogy a végtelenségig ez nem mehet így, és előbb vagy utóbb, de nekem is szembe kell néznem a valósággal.

A két legjobb barátnőm, Cili és Sári már egy ideje győzködnek a gyógynövényes klimaxbogyójukról, ami nekik tényleg látványosan enyhítette a változókori nyűgjeiket. Sári emellett rendszeresen azzal riogat, hogy a mesterséges hormonpótlás egyes nőknél hajlamosíthat a melldaganatra vagy a trombózisra. De végül nem ezek miatt szántam rá magamat, hogy mostantól én is inkább a klimaxbogyót választom a hormonok helyett. Hanem azért, mert miután már kerek egy éve szedték ezt a növényi gyógyszert, mind a két barátnőmnek megkérték a kezét!!

Cili és Sári persze nevetnek rajtam, és nem győzik magyarázni, hogy a klimaxbogyónak tuti nincs ilyen „mellékhatása”, azaz ne reménykedjek, hogy férjet fogok magamnak csak azzal, hogy szedni kezdem. Azt viszont elismerték, hogy a tablettában lévő poloskavész a testi tünetieket jelentősen csökkentette, míg a gyógyszer másik gyógynövényi komponense, az antidepresszáns hatású orbáncfű lelkileg tette őket sokkal nyugodtabbá. A klimaxbogyó szedése mellett ugyanakkor mindketten teljes életmódváltást is végrehajtottak, egészséges étrenddel, sok testmozgással, tudatos én-idő kialakításával. Vallják, hogy mindezek együtt tették őket sokkal kiegyensúlyozottabbá és magabiztosabbá. Megtanulták elfogadni önmagukat és a változást, ami a testükben lezajlik, és valójában ennek lehet köszönhető, hogy bónuszként a szerelmet is „bevonzották” az életükbe.

Ki akarom próbálni én is ezt a receptet!