" "

Kutyasétáltatás és klímax

KUTYASÉTÁLTATÁS ÉS KLIMAX 

Amióta a lányom kiköltözött Angliába, és gyakorlatilag egyedül maradtam a lakásban, Sári barátnőm egyre csak rágja a fülemet, hogy szerezzek magamnak egy kutyát, hogy ne legyek magányos. Persze én következetesen ellenállok, mert egyrészt nem vagyok „magányos”, hiszen vannak barátaim, akikkel összejárunk, másrészt meg semmi kedvem minden reggel, pláne hétvégén korán kelni a kutya miatt…

Na jó, amióta a Sárinak eltört a lába, kiderült, hogy mégis csak képes vagyok feláldozni a reggeli pihenésemet. Ugyanis lelkiismeretesen eljárok sétálni Olgával, vagyis Sári kutyájával. Mert amíg a szeretett gazdi fekvőgipszben nyomja az ágyat, érthető, hogy valaki másnak kell levinni az ebet reggel és este. Mondjuk nem mindennap megyek, a barátnőkkel ugyanis összefogtunk, és felváltva járunk segíteni Sárinak.

A kutyasétáltatás jótékony hatásai klimax idején

Bevallom, rá kellett jönnöm, hogy ez a kutyasétáltatás egyáltalán nem rossz móka. Például már az első héten lefogytam egy kilót! Ennyit számít az a kis extra mozgás, még ha csak heti két-három alkalommal kerül is rá sor. Ilyenkor mindig jó egy órát csatangolunk Olgával a parkban, és a „csomagocskákért” még hajolgatok is, miután a Sári a lelkemre kötötte, hogy véletlenül se hagyjuk széjjel Olga „produkcióit”! Mindig mindent szépen össze kell szedni, és kidobni valamelyik erre rendszeresített kutya-kukába. Egyébként örömmel láttam, hogy a többi „kutyás” is odafigyel rá, hogy ne legyen tele kutyagumival a környék.

Így segít a mozgás és a társaság ötven felett

Meglepően sok és sokféle emberrel lehet ám megismerkedni, ha az embernek kutyája van! Egy korombéli nővel egészen összebarátkoztunk, miután kiderült, hogy hozzám hasonlóan neki is elég sok baja van ezzel a fránya klimaxszal. Az alvászavarok ellen valeriánát ajánlottam neki, ingerlékenységre meg orbáncfüvet. Megköszönte a tippet, és cserébe megosztotta velem, hogy ő meg egy ventillátort tart az íróasztalán a hőhullámok ellen, amit vész esetén bármikor be tud kapcsolni. Milyen jó ötlet, lelkesedtem én is.

Egyébként meg elhatároztam, hogy ha a Sári fel is épül, továbbra is szívesen eljárok vele és Olgával sétálni. Elvégre a rendszeres mozgás a friss levegőn mindenképpen jót tesz testnek és léleknek egyaránt!

Kutyasétáltatás_és_klimax

Ez is érdekelheti:

Irány az edzőterem

Irány az edzőterem

Ha valaki akár egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy én valaha is konditerembe fogok járni, jót nevettem volna az ötleten. Hiszen már gyerekkoromban az egyik legkevésbé kedvelt tantárgyam a testnevelés volt. De lám, végül sikerült megérnem: immár önként és dalolva edzeni járok!

bővebben
Ősz? Depresszió? Nem kötelező

Ősz? Depresszió? Nem kötelező

A hét híre, hogy a Sári bedepizett! Én legalábbis nem tudom mással magyarázni, hogy a barátnőm egyszerűen nem hajlandó kimozdulni otthonról. Azt mondja, legfeljebb a munkahelyére hajlandó elvonszolni magát, egyébként meg hagyjam békén, mert nincs kedve senkihez és semmihez. Még a hobbijával, a gyöngyfűzéssel is felhagyott.

bővebben
Az én-idő visszatér – csak észre kell venni

Az én-idő visszatér – csak észre kell venni

Bevallom, nem repestem az örömtől, amikor a lányom bejelentette, hogy főnökei Londonba küldik dolgozni, hát még, amikor a nyár végén tényleg kiköltözött Angliába. Az eszemmel nyilván tudom, hogy ez nagyszerű dolog, és büszke is vagyok rá, hogy ilyen fiatalon megnyílt előtte ez a lehetőség, de attól még hiányzik nekem! És hol van még a karácsony, amikor újra hazarepül hozzám az én kicsikém…!

bővebben
" "