" "

Irány az edzőterem

EDZÉSRE FEL! 

Ha valaki akár egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy én valaha is konditerembe fogok járni, jót nevettem volna az ötleten. Hiszen már gyerekkoromban az egyik legkevésbé kedvelt tantárgyam a testnevelés volt. De lám, végül sikerült megérnem: immár önként és dalolva edzeni járok!

Mire is jó a súlyzós edzés klimax idején?

Valójában a Sári volt az, aki kapott a lányától ajándékba egy kondibérletet, miután olvasta, hogy a súlyzós edzések jót tesznek a korunkbelieknek. Ugyanis, ha valaki esetleg nem tudná, a klimax idején csökken az ösztrogénszint, és ennek gyakori következménye a csontritkulás. A súlyzós edzések viszont megakadályozzák, vagy legalábbis lassíthatják ezt a folyamatot.

Csakhogy, még mielőtt Sári hozzáfoghatott volna a rendszeres testedzéshez, szegénykém úgy megrántotta a bokáját, hogy a doki hat hétig pihentető gipszet parancsolt rá. Az edzőtermi bérletet viszont két hónapon belül le kell járni… Ezért, hogy ne vesszen kárba, Sári továbbadta nekem az ajándékát.

Szinte hiányzott már egy új kihívás, bár bevallom, a kondizás valahogy nem szerepelt a terveim között. Beleborzongtam, elképzelvén a jelenetet, amint egy szemtelenül ifjú lányka fogad gúnyos mosollyal a recepción. „Mit keres itt ez az öreg nőci?” – olvasom majd ki a tekintetéből, miközben szerte a teremben csupa párductestű modell-lány hajtja magát a gépeken, természetesen mind tökéletes sminkben és drágábbnál drágább, márkás edzőcuccokban. Az internetes reklámfotókon mindig ilyeneket látni…

Irány_az_edzőterem

Ötven felett is bátran! – Az új rutin

Ám a megtapasztalt valóság kellemes csalódást okozott! A recepción kedvesek voltak velem, a teremben pedig valódi nők és férfiak edzettek, javarészt teljesen hétköznapi holmikban. Akadt köztük persze egy-két „neonmaca”, de a többség kényelmes, lezser pamut cuccokat viselt. És aminek a legjobban megörültem: nem is én voltam a legidősebb! Egy hetvenes házaspár kardiózott szorgalmasan a fiatalabbak között, és láthatóan cseppet sem zavartatták magukat.

Úgyhogy eldöntöttem, én sem csinálok problémát abból, hogy már elmúltam ötven. Elvégre a konditerem mindenkié! Úgyhogy most hetente kétszer lejárok edzeni. Magam is meglepődtem, de nagyon jólesik a rendszeres mozgás. Nem is értem, miért nem vágtam bele hamarabb!

Ez is érdekelheti:

Ősz? Depresszió? Nem kötelező

Ősz? Depresszió? Nem kötelező

A hét híre, hogy a Sári bedepizett! Én legalábbis nem tudom mással magyarázni, hogy a barátnőm egyszerűen nem hajlandó kimozdulni otthonról. Azt mondja, legfeljebb a munkahelyére hajlandó elvonszolni magát, egyébként meg hagyjam békén, mert nincs kedve senkihez és semmihez. Még a hobbijával, a gyöngyfűzéssel is felhagyott.

bővebben
Az én-idő visszatér – csak észre kell venni

Az én-idő visszatér – csak észre kell venni

Bevallom, nem repestem az örömtől, amikor a lányom bejelentette, hogy főnökei Londonba küldik dolgozni, hát még, amikor a nyár végén tényleg kiköltözött Angliába. Az eszemmel nyilván tudom, hogy ez nagyszerű dolog, és büszke is vagyok rá, hogy ilyen fiatalon megnyílt előtte ez a lehetőség, de attól még hiányzik nekem! És hol van még a karácsony, amikor újra hazarepül hozzám az én kicsikém…!

bővebben
Szüret a szívem körül

Szüret a szívem körül

Azt hittem, a szüret csak a szőlőről, a mustról és a fáradt derekakról szól. Aztán kiderült, hogy egy kisvárosi szüreti mulatságban nemcsak a bor érik meg, hanem az önbizalom is – és néha még egy-egy bók is bepottyan a puttonyba.

bővebben
" "