Halloween a háztetőn!
Sári barátnőm közölte, hogy előrehozza a Halloween-t, és már a hétvégén házibulit tartott, ahol mindenkinek kötelezően be kellett öltöznie valamilyen jelmezbe. Rendkívül viccesnek találtam az ötletet, mármint a házibuliét, mert ez a műfaj tudtommal már rég kiment a divatból. A mai fiatalok inkább egy pubban vagy más szórakozóhelyen szoktak „partizni”. Csak régen, a mi időnkben volt szokás otthon rendezni zenés-táncos összejöveteleket. Ezt próbáltam is elmagyarázni a Sárinak, de ő csak legyintett, hogy mi nem a mai fiatalok vagyunk, úgyhogy igenis házibuli lesz, és igenis nála lesz, és igenis jelmezbe bújunk. Kölcsönzői cucc viszont tilos, mindenki saját maga készíti el a maskaráját.
Halloweeni jelmez 40–50 felett
A buliba a szokásos csapatot hívta meg Sári: hatan vagyunk barátnők, akik máskor is össze szoktunk járni, csupa negyvenes-ötvenes nő. Mivel korábban legfeljebb beszélgetés, kávézás volt a program, ezért kíváncsian vártam, vajon a többiek milyen jelmezt találnak ki maguknak Halloween-ra.
Afelől, hogy én csakis banyának öltözhetek be, egy percig nem volt kétségem. Először is az én koromban már nem adhatja ki magát az ember királykisasszonynak, sem édi-bédi cicuskának. Másodszor: ez a jelmez tökéletesen illik a Halloween szelleméhez. Harmadszor: kéznél volt hozzá otthon minden „alapanyag”: bő szoknya, vállkendők, és még egy jókora darab színes kartonpapírt is találtam, amiből süveget eszkábáltam magamnak. Egy régi fakanalat áttekertem alufóliával, így lett varázspálcám. Gondosan sminkeltem: fekete szemhéjtussal még bibircsókot is pingáltam az arcomra, amitől még inkább banyának néztem ki.
A tükörbe pillantva kezdetben elégedetten nyugtáztam a végeredményt, de aztán hamar rádöbbentem, hogy valójában eszem ágában sincs banyának maszkírozva végigvonulni a városon. Hívtam tehát egy taxit, és próbáltam a visszapillantó tükörben nem észrevenni a sofőr egész úton rám szegezett döbbent tekintetét.
Banya buli
Amikor megérkeztem Sárihoz, már mindenki ott volt és remekül mulattak. Legfőképp egymáson, és onnantól fogva már rajtam is. Mert anélkül, hogy összebeszéltünk volna, egytől-egyig banyának öltöztünk mind a hatan! Persze attól még hatféleképpen néztünk ki, mert például nekem varázspálcám volt, a Sárinak viszont seprűje, de akadt köztünk görbe botra támaszkodó anyóka és édességgel teli kosárkát szorongató jóságos boszorkány is.
Mindenki hozott valami finomságot (én például sütőtökös pitét!), úgyhogy jókat ettünk, sokat nevettünk, sőt még táncoltunk is. Azt hiszem, ez volt életem legjobb halloween-i házibulija – igaz, egyelőre nem is volt belőle több. De a lányokkal megegyeztünk, legközelebb is tartunk ilyen jelmezbált, viszont banyának öltözni jövőre már nem ér!
Ez is érdekelheti:
Az én-idő visszatér – csak észre kell venni
Bevallom, nem repestem az örömtől, amikor a lányom bejelentette, hogy főnökei Londonba küldik dolgozni, hát még, amikor a nyár végén tényleg kiköltözött Angliába. Az eszemmel nyilván tudom, hogy ez nagyszerű dolog, és büszke is vagyok rá, hogy ilyen fiatalon megnyílt előtte ez a lehetőség, de attól még hiányzik nekem! És hol van még a karácsony, amikor újra hazarepül hozzám az én kicsikém…!
Szüret a szívem körül
Azt hittem, a szüret csak a szőlőről, a mustról és a fáradt derekakról szól. Aztán kiderült, hogy egy kisvárosi szüreti mulatságban nemcsak a bor érik meg, hanem az önbizalom is – és néha még egy-egy bók is bepottyan a puttonyba.
50 – avagy csak egy újabb születésnap
Amíg fiatalok vagyunk, az ötvenet távoli, idegen állomásnak képzeljük. Aztán elérkezik, és rájövünk: az élet nem a számokban, hanem a pillanatokban mérhető. Ez a történet arról szól, hogyan vált egy szomorkás születésnap a legszebb meglepetéssé.