Boldogság korhatár nélkül

A nap híre, hogy Margó kolléganőm, akiről már sokat meséltem, úgy döntött, nyugdíjba megy. A klasszikus nyugdíjkorhatárt ugyan még nem érte el, de ő már korkedvezménnyel 63 évesen is visszavonulhat.

Cili meglátja az életben a boldogságot

Nekem persze elárulta, hogy esze ágában nincs visszavonulni, hanem éppen hogy végre ő is „élni” szeretne. Mindez persze nem független a szomszéd mérnöki iroda igazgatójától, az általam csak „öreg fószerként” emlegetett, egyébként nagyon jó vágású, hetvenes úriembertől, aki már egy ideje csapja a szelet Margónak. Mostanra teljesen egyértelművé vált, hogy ők ketten egy pár, és éppen ezért szeretnének minél több időt együtt eltölteni, és kiélvezni az életet, amennyire csak lehet, utazni, szórakozni, vagy csak otthon kertészkedni.

Ezzel együtt nagyon meglepett Margó döntése. Ő nálunk a személyzeti igazgató (mai modern nevén a HR-es), és én mindeddig meg voltam róla győződve, hogy őt kizárólag a munkája teszi boldoggá, csakis annak él, semmi más nem érdekli igazán. Hiszen amióta itt dolgozom, minden reggel Margó érkezik elsőként az irodába, és nem egyszer ő megy haza utolsóként is. Szeret itt lenni, és örömmel is végzi a munkáját. Végül is nincsen családja, soha nem született gyereke, és talán emiatt is gondoltam róla mindig, hogy ő az igazi „karrierista” nő prototípusa.

Pedig meglehet, tévedtem! Mert vajon létezik-e egyáltalán olyan, hogy karrierista nő? Mármint aki azért nem vállal családot, gyereket, mert a munkája fontosabb neki bárminél. Vagy ez pont fordítva lenne, és valójában éppen azért menekül a munkába, hogy addig se kelljen azon tépelődnie, miért nincs senkije…? Ami persze egy ördögi kör, hiszen minél több időt töltesz a munkahelyeden a négy fal között, annál kisebb az esélye, hogy összehozzon az élet valakivel, akivel talán boldog lehetnél.

Pedig a boldogságnak ezek szerint nincs felső korhatára. Ha valaki 60 fölött találkozik az igazival, akkor meg főleg érdemes újragondolnia, mi az igazán fontos. Megértem Margót, aki ezúttal a „karriert” hátrább sorolta az életében.

Margóval egyébként igazán kegyes volt a sors, mert azzal együtt, hogy éjt nappallá téve egyre csak húzta az igát itt bent az irodában, mégis csak össze tudott ismerkedni az Öreg Fószerrel, akivel úgy tűnik, teljes az egyetértés. Margó még azt is megsúgta, hogy hamarosan az öreg is visszavonul a munka frontjáról. Nem mertem rákérdezni, hogy vajon ki lesz akkor az utódja itt a szomszédunkban? Csak nem a fia, az a rém helyes pasi, akivel már többször találkoztam, és Margó grillpartiján nemrég össze is ismerkedtünk…?

Mert jó, jó, a boldogságnak persze hogy nincs felső korhatára, de itt és most őszintén bevallom, hogy én azért szívesebben találnék párra lehetőleg még 63 éves korom előtt!