23. Rettenetes randevú!

Képzeljétek, megvolt az első randim a társkeresőn. Rettenetes volt!

Sári persze előre szólt, hogy azzal a hapsival inkább ne is kezdjek. Szerinte gyanús, ha valaki már két éve felregisztrált, mégsincs párja. Pedig ha egy ilyen ötvenes pasi csak simán kiállna az utca közepére egy „Egyedülálló vagyok!” táblával a nyakában, azonnal annyi nő vetné rá magát, hogy nem győzne válogatni közülük. Sári szerint tehát az ürge vagy tényleg válogatós, vagy ami még rosszabb, esze ágában sincs választani, hanem csak randizgat a nőkkel: ha az egyik megvolt, máris jöhet nála a következő.

De ahelyett, hogy hallgattam volna Sárira, még kifejezetten örültem is, amikor végre egyáltalán valaki írt nekem, hogy szeretné, ha találkoznánk. Sári szerint ez is az én hibám, mert nem szabadna ennyire szégyellősnek lennem. Nyugodtan keresgélhetek én is, és írhatok elsőként én a pasiknak. Csakhogy ezek szerint túl régimódi vagyok, mert még mindig úgy képzelem, hogy a kezdeményezés a férfi feladata.

Mindenesetre végre írt nekem ez a fickó. Addigra azonban Sári is bogarat ültetett fülembe, úgyhogy nem mertem egyedül menni a randira, hanem cipeltem magammal őt is. Mármint egy bizonyos távolságig.

A pasassal egy teázó elé beszéltük meg a találkát, Sári ugyanis kioktatott, nehogy azonnal vacsorameghívást fogadjak el, mert az túl sokba kerül, és vannak pasasok, akik hajlamosak azt gondolni, hogy ha már ennyi pénzt kifizetnek, akkor cserébe máris jár nekik valamiféle „ellenszolgáltatás” – azaz rögtön követelni kezdik a szexet. Kezdetnek tehát elég csak egy teázás.

Amikor az utca túloldaláról megláttam a randipartneremet, már bátran elköszöntem Sáritól, és egyedül keltem át a zebrán. A pasas ugyanis egyáltalán nem látszott veszélyesnek, ellenben elég érdekesen nézett ki: nálam jóval alacsonyabb volt, és mindehhez kicsit kerekded testalkat és kopaszodó fej társult. Kis jóindulattal afféle Danny DeVito-s benyomást is kelthetett volna, bár a legkevésbé sem tűnt humorosnak. Alig léptünk be a teázóba, a telefonom máris vibrálva jelezte Sári SMS-ét: „Ezt villámgyorsan pattintsd le!”

Megint csak nem hallgattam a barátnőmre. Győzködtem magam, hogy úgysem a külső számít, hanem a belbecs. Úgy éreztem, muszáj adnom egy esélyt az ipsének. Meg persze magamnak is.

Nem kellett volna!

Rettenetes óra következett. Rendeltünk egy-egy teát, és megpróbáltunk beszélgetni. Hát, lehet, hogy tényleg régimódi vagyok, de nekem gyors volt a tempó, amit ez a humortalan Danny DeVito diktált. Rögtön a tárgyra tért ugyanis, és egyre csak olyasmik felől érdeklődött, hogy hány pasim volt korábban, kikkel találkoztam eddig a társkeresőről, meg hogy milyen gyakran és milyen pózokban szeretem csinálni „azt”. Egyre kínosabban éreztem magam, és igyekeztem inkább kitérni a válaszadás alól. A kis köpcös mintha nem is lett volna különösebben kíváncsi a feleleteimre, mert rögtön magyarázni kezdte, hogy ő azért szeret ötvenes nőkkel kezdeni, mert azok már mindent tudnak az ágyban, amitől a férfinak jó lehet a szex. Éreztem, hogy ha ez így megy tovább, nekem hamarosan felfordul a gyomrom.

DeVito is észlelhette, hogy kezd elegem lenni, mert egy idő után inkább kikérte a számlát. Anélkül, hogy megkérdezett volna engem is, szemrebbenés nélkül mondta a pincérnek, hogy az összeget felezni fogjuk. Esze ágában sem volt tehát meghívni, holott tényleg nem került sokba az egész. És még tudta fokozni a lovagiatlanságot, közölte ugyanis, hogy ő kocsival van, ezért induljunk el arrafelé, ahol az autója parkol. Én naiv, azt gondoltam, hogy miután említettem neki, hogy elég messze lakom a belvárostól, nyilván fel akarja ajánlani, hogy hazavisz. De amikor odaértünk az autóhoz, kijelentette, hogy úgy látja, kettőnk között ez a dolog valószínűleg nem tud működni, ezért ő most elbúcsúzik. Majd beszállt az kocsijába és elhajtott. Én meg csak álltam ott a járdán leeresztett karokkal és leesett állal.

Nem is tudom, van-e kedvem ezek után folytatni ezt az egész társkeresősdit!