20. Színházi “kalandom”

Margó kolléganőm influenzás lett, ezért jobb híján lepasszolt nekem két színházjegyet. Az előadásra ki mást hívhattam volna el magammal, mint Sárit. Mi az a generáció vagyunk, akik még rendesen felöltözünk, ha színházba, operába készülünk menni. Mindketten ki is tettünk magunkért, én például egy finom anyagú, világosszürke selyemruhát vettem fel. Sári rögtön meg is jegyezte, hogy ha majd a szünetben esetleg megiszunk egy üdítőt, nagyon vigyázzak, nehogy rácsöppenjen a ruhámra az ital, mert az ilyen egyszínű, világos anyagon minden folt meglátszik, csak úgy virít, már méterekről. Én persze elengedtem a fülem mellett a pikírt megjegyzését, gondoltam, biztos csak irigykedik, azért mond ilyeneket.

Aztán a szünetben tényleg beütött a krach. Nem, nem ittam le magamat. Semmi ilyesmi nem történt. Viszont a büfében megláttam az a „pizzás-fényfüzéres” pasast! És igen, megint ugyanazzal a nálam (meg persze nála is!!!) sokkal-sokkal fiatalabb nővel volt. A pasi éppen átvett két pohár pezsgőt a büfés lánytól, majd az egyiket gáláns mozdulattal átnyújtotta a partnernőjének. Aztán mélyen egymás szemébe nézve koccintottak – én pedig nem bírtam tovább nézni ezt a jelenetet!

Bár Sárival éppen a büfé felé tartottunk, én mégis sarkon fordultam (még mielőtt a pasas meglátott volna!). Ugyanabban a pillanatban iszonyatos forróság tört rám. Olyan érzésem támadt, mintha az előcsarnok infraszaunává változott volna, ahol a fűtést éppen a legmagasabb fokozatra kapcsolta valaki.

– Itt nincs semmi levegő! – nyögtem oda fuldokolva Sárinak, és rohamléptekkel a kijárat felé vettem az irányt. Sári utóbb mesélte, hogy nagyon megijesztettem, mert a fejem rémisztően vörös volt, ezért attól tartott, hogy esetleg elájulok. Végig a sarkamban maradt, aggódva követett az utcára is, dacára annak, hogy ő éppen hogy megfagyni készült a kinti hidegben.

– Szegénykém, rád is a legrosszabb pillanatban csapott le a hőhullám – sajnálkozott Sári.

A rohamom szerencsére amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlt. Csakhogy az elegáns megjelenésemnek onnantól végképp lőttek. A hónom alatt két hatalmas, sötét izzadságfolt éktelenkedett, és igen, ahogyan azt Sári megjósolta, méterekről odavonzott minden tekintetet. A „pizzás” pasi szerencsére már nem volt látótávolságban, nekem pedig ilyen állapotban eszem ágában nem volt visszamerészkedni a nézőtérre. Villámgyorsan belebújtam a ruhatárból sebtiben kikért télikabátomba, és vert hadként már indultam is hazafelé. Sári nagyon rendes volt, mert egy percig sem erőltette, hogy maradjunk, hanem velem együtt ő is otthagyta a második felvonást.

Nem tudom, hogy a pasi látványa hozta-e rám a hőhullámot, vagy az idegesség, hogy megint azzal a másik nővel láttam. De az is lehet, hogy mindentől függetlenül is bekövetkezett volna ez a rémes jelenet. A „banyaláz” végül is teljesen kiszámíthatatlan tud lenni…

Az mondjuk biztos, hogy nem kéne ekkora jelentőséget tulajdonítanom annak a pasasnak. Hiszen még csak nem is ismerem.

Na ugye.