16. A pizzateszt

Rettenetes dolog történt velem: az elmúlt hétvégén híztam egy teljes kilót! És ez sajnos nem véletlen. Ugyanis kitaláltam, hogy összehasonlító vizsgálattal derítem ki, vajon az általam sütött pizza tényleg finomabb-e, mint amit a mirelitben lehet kapni…

Ehhez először is meg kellett sütnöm a magam pizzáját. Természetesen a piacról szereztem be mindent, amit csak lehetett, a sonkától a paradicsomon át a termelői sajtig, de attól még az alaptészta hagyományos fehér lisztből készült, ami ugyebár nem éppen alakbarát hozzávaló. Ráadásul egymagam kellett megegyem az egészet, mert ugyan megpróbáltam átcsábítani magamhoz Sárit ebédre, de mint kiderült, épp későn szóltam, mert már elígérkezett máshová. Pedig eredetileg  be akartam vonni őt is  a „tesztelésbe”, mert mondanom se kell, hogy megvettem és kisütöttem azt a mirelit pizzát is, amit a múltkor az a bizonyos Ismeretlenül Ismerős Pasas rakott a kosarába az orrom előtt (én meg ugyebár beszóltam neki, hogy én ezerszer jobbat tudok sütni).

Persze lehet, hogy jobb is, hogy Sári nem jött át, mert még az orrom alá dörgölte volna, hogy a pizzasütés csak ürügy, mert mindössze vissza akartam menni valamilyen indokkal a gyorsfagyasztott pulthoz, hátha megint egymásba botlunk azzal az ürgével. Így viszont, hogy Sári mit sem tud az én gasztronómiai kísérletemről, legalább magyarázkodnom sem kell miatta. Egyébként nincs is miért, mert ennek az egész pizzatesztnek a múltkori kalandomhoz az égvilágon semmi köze! Egyszerűen csak hajtott a tudományos kíváncsiság, illetve az, hogy az elméletemnek (mely szerint az én pizzám finomabb, mint a bolti) empirikus eszközökkel is igazolást szerezzek. Nem, egyáltalán nem azért mentem vissza a mirelitbe, hogy összefussak a pasassal!

Na jó, nyilván megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha megint szembejönne, de végül semmi ilyesmi nem történt, ezért nincs miért tovább beszélni erről.

A lényeg, hogy miután egymagam megettem otthon az összes pizzát, máris egy kilóval többet mutatott alattam a mérleg, ami miatt most kissé el vagyok keseredve…

Amúgy meg szent meggyőződésem, hogy a hízásért főleg az adalékanyagokkal teli bolti pizza a felelős! Ja, és mondanom sem kell, hogy a „teszt” eredménye az lett, amit vártam: az én pizzám sokkal-sokkal finomabb volt, mint az a hizlaló mirelit vacak!

Már csak azt sajnálom, hogy a tesztelésben rajtam kívül senki más nem vett részt.