Milyen éved volt?

És neked milyen éved volt? – szegezte nekem a kérdést a lányom tegnap este. Amióta hazajött az én kis drágám az ünnepekre, sokat beszélgetünk. Vagyis eddig mindig csak én faggattam őt a viselt dolgairól. Mert hiába cseteltünk eddig is minden héten az interneten keresztül, azért személyesen mégis csak más átbeszélni a dolgokat. Hogyan alakul az „új” élete Londonban, ahová még nyár végén kötözött ki? Elégedett-e a munkájával? Vannak-e már új barátai? Van-e kivel, mivel eltöltenie a szabad idejét? Valóban azt hozta neki ez a nagy változás az életében, amire számított? A válaszok megnyugtatták én aggódó anyai szívem, hiszen kiderült, hogy a kicsikém nagyon is ügyesen megállja a helyét a messzi idegenben!

Aztán tegnap este vacsora után a lányom hirtelen visszadobta nekem a labdát, és ő kérdezte meg tőlem, hogyan látom én az elmúlt évemet.

Holnap Szilveszter, ilyenkor sokan gondolják át az életüket, vagy legalábbis az utóbbi egy év történéseit. Ha jobban belegondolok, az idén nemcsak a lányom kezdett új életet, hanem én is. Elvégre onnantól, hogy ő kirepült a családi fészekből, nekem is egyedül kellett „boldogulnom” itthon. Ráadásul időközben ötven éves lettem, amit egyfajta jelképes fordulópontnak is lehet tekinteni. Közben persze itt van nyakamon a változókor, annak minden nyűgével és nyavalyájával – végül is ez is egyfajta „új” élet, nem igaz? Újdonságként törtek rám például idén a hőhullámok, az alvászavar, a fáradékonyság, meg persze a váratlan kiborulások, mint amilyet karácsony előtt produkáltam a boltban, és amiről a legutóbbi bejegyzésemben be is számoltam. Ugyanakkor jó oldala is van ennek az egésznek: hiszen az egyedül élés egyben több szabadidőt is jelent, sőt valójában több magamra költhető pénzt is: tudok például olaszórára járni, és ezzel régi nagy álmom vált valóra. A klimax pedig – engem legalábbis – sokkal egészségtudatosabbá tett. Hiszen sokkal jobban oda kell figyelnem, hogy mit eszem, és arra is, hogy rendszeresen mozogjak. Utóbbi valójában annyit jelent, hogy Sári barátnőmmel minden hétvégén alaposan megsétáltatjuk a kutyusát az Óbudai szigeten, ha esik, ha fúj. Nem is gondoljátok, mennyit számít egy-egy ilyen kiadós séta, még ha csak heti egy-két alkalommal kerül is rá sor! Segítőtársaim még a gyógynövények is: főleg a poloskavész és az orbáncfű bizonyult különösen hasznosnak a klimaxos tünetek elleni „harcomban”.

Szóval, összességében elégedett lehetek az elmúlt évemmel, meg úgy általában az életemmel. Fogadalmakat a jövő évre direkt nem teszek, mert úgyis csak olyanokat tudnék kitalálni, mint hogy „lefogyok öt kilót” és hasonlók – az ilyesmi meg vagy összejön, vagy nem. Egyénként én már annak is örülök, ha tartom a súlyom, és nem hízom tovább! Ez egyébként egyelőre sikerül is, hála az egészségtudatos étkezési reformomnak, aminek a lényege nagyon röviden: minél kevesebb szénhidrát, viszont annál több zöldség!

Na jó, az nyilván nem lenne rossz, ha jönne végre valami jó fej pasi az életembe. De az ilyesmi mégsem lehet újévi fogadalom, akkor meg minek is beszélni róla, nem igaz? 😉
Boldog új évet nektek is!
Cili