1. Blogbejegyzés

Boldog 50. születésnapot nekem!

A születésnapomon szabadságot szoktam kivenni, legalábbis az eddigi években ez mindig így volt. Ez a nap különleges, más, mint a többi, legyen hát reggeltől estig csak az enyém! – ez volt a filozófiám. Idén viszont belegondolni sem mertem, hogy egy újabb évvel idősebb leszek. Most töltöttem be ugyanis a kerek ötvenet. Meglepni sem volt kedvem magam semmivel: nem terveztem bevásárlókörutat, nem jelentkeztem be a fodrászhoz és nem szerveztem családi összejövetelt. Reggel ugyanúgy felkeltem, összegereblyéztem magam, bementem dolgozni, és csak tettem a dolgomat, akár egy robot. Délig még egészen jól viseltem az „öregedést”, ám miután egyetlen kolléga sem ért rá kijönni velem ebédelni, én pedig ott ültem egyedül a kifőzdében, magányosan kanalazva a levest, azt vettem észre, hogy a tányéromba csak úgy potyognak a könnyek. Rettenetesen szerencsétlennek és leginkább öregnek éreztem magam. Ötven év, te jó ég! – mondogattam magamban, amitől még inkább a padlóra kerültem. Rémes állapotban érkeztem vissza az irodába, de onnantól, hogy lenyomtam a kilincset, minden megváltozott.

Ott tömörült az egész cég, mindenki az én íróasztalom körül. A mennyezeti lámpákról színes lufik és papírszerpentinek tömkelege lógott. Pezsgő durrant, a csapat kórusban rázendített a „Boldog születésnapot”-ra, miközben egy szépséges születésnapi tortát nyújtottak felém. Elsírtam magam, de ezúttal a meghatódottságtól. Hát ezért nem jött el velem senki ebédelni, állt össze végre a kép. Nyilván mindenki idebent tüsténkedett, hogy engem meglepjenek. – De honnan tudtátok egyáltalán, hogy születésnapom van? – csodálkoztam. – Cilikém, tudhatnád, a személyzetis mindenkiről tud mindent! – mosolygott sejtelmesen a HR-főnök Margó, aki a maga hatvankét évével még nálam is vénebb „csataló” a cégnél. Aztán elmesélte, honnan jött az ötlet, hogy ekkora bulit csapjanak a tiszteletemre: – Tisztán emlékszem, mennyire el voltam keseredve, amikor én töltöttem be az 50-et – mesélte. – Nem akartam, hogy te is csak szomorkodj egész nap, ezért találtuk ki ezt a kis ünnepséget. Én már a mai fejemmel tudom, az égvilágon semmi jelentősége nincs, ha egy újabb X-et vált fel az ember lánya. Ugyanúgy élem az életem, dolgozom, remekül vagyok, és nézz rám: még mindig milyen jól nézek ki! A titok, hogy soha ne hagyd el magad! Maradj csinos, nőies, kedves, csak úgy, mint eddig. Állíts új célokat, vagy keress egy új hobbit, és ha eddig nem tetted volna, kezdj el mozogni, sportolni. Élj tudatosan, és meglátod, ötven fölött is jól fogod érezni magad a bőrödben, talán még jobban is, mint azelőtt! – nevetett Margó, és ahogy ránéztem, elhittem minden egyes szavát.

Nem is keseregtem tovább az idő múlásán! Hiszen valójában nem változott semmi: másnap ugyanúgy felkelt a nap, én pedig ugyanaz a Magyar Cecília maradtam, aki voltam és vagyok, még ha időközben ötven éves is lettem.