Változókor: a vég kezdete, vagy …?
Egy olyan társadalomban azonban, amelyben a fiatalosság felértékelődni látszik, az öregedés, kiváltképpen a nőkben – tudatosan, vagy csupán a tudat alatt – szorongást, félelmet kelt. Hiszen az ifjúság által szigorúan megkövetelt szépségideálnak csakis a ránctalan bőr és feszes test felelhet meg.
Nem csoda hát, ha a változókort és a hozzá kapcsolódó testi változásokat negatívan fogadjuk. Nagyon sok nő éppen ezért elutasító, vagy éppen elfojtó magatartást tanúsít ezzel az új életszakasszal szemben. Félnek vonzerejük halványulásától, a környezetük róluk alkotott értékítéletének romlásától, vagy akár nőiességük teljes elveszítésétől. Mindez általában hatással van a lelki jólétre, lelki egyensúlyra is. A változókorban ennek folytán nagyon sok nő szomorú, levert, ideges, ingerlékeny, vagy szorongva tekint a jövő elé.

… átalakulás, megújulás?
A változókor valóban a vég kezdete? Miért ne foghatnánk fel úgy, mint újrakezdést, mint belépőt az élet egy új szakaszába? Döntő jelentősége van annak, hogy egy nő hogyan éli meg a változókort, milyen tartással veszi az akadályt. Ha valaki félelemmel és elutasítással fogadja, akkor nagy valószínűséggel felerősödnek a testi tünetek, és a belső nyugalom, a lelki egyensúly is felborul. Akik azonban képesek elfogadni és feldolgozni ezt az új életszakaszt, a változást csupán a női élet normális (tovább)fejlődéseként, kibontakozásaként élik meg.
A változókor első tüneteinek megjelenésekor a nők többsége a negyvenes éveiben jár, és aktív résztvevője a napi életnek. A napjainkban várható élettartamot figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a nők még csaknem fél életüket maguk előtt tudhatják. Akkor hát hogyan is lehetne a változókor a vég, ellenkezőleg ez a kezdete egy hosszú életszakasznak, mely végtelenül sok lehetőséget tartogat az átalakulásra, megújulásra.